A táj kutatói: Breuer György ornitológus (1887-1955)

A Krassó-Szörény megyei Stájerlak-Aninán született. Iskoláit és a kereskedelmi akadémiát Szegeden végezte. Az Osztrák–Magyar Monarchiában akkor megszokott módon – több nyelv megtanulása érdekében – atyja elhatározásából először Selmecbányára került, a híres selmeci evangélikus líceumba. A líceum első és második évét abban az iskolában járta, ahol korábban Petőfi Sándor is tanult. Selmecen kicsit tótul (szlovákul) is megtanult. A középiskola harmadik és negyedik évfolyamát már Sopronban, az evangélikus líceumban (ma Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium) végezte, itt német nyelvtudását is tökéletesítette. Ezután Szegedre járt kereskedelmi iskolába, ahol 1904-ben érettségizett. Ezt követően Németországba ment kereskedelmi gyakornoknak. Hessen környékén, Benrathban lett írnok egy bányavállalatnál. Amikor … A táj kutatói: Breuer György ornitológus (1887-1955) részletei…

A táj kutatói: Gombocz Endre botanikus, tudománytörténész (1882-1945)

Sopron, 1882. június 9. – Budapest, 1945. január 16. Édesapja, Gombocz Miklós az soproni líceum igazgatója, evangélikus lelkész, édesanyja, Lehr Berta, aki kora magyar és francia irodalmának kiváló ismerője volt. Gombocz Endre, a bátyjához (Gombocz Zoltán, 1877-1936, kiváló nyelvtörténész, egyetemi … A táj kutatói: Gombocz Endre botanikus, tudománytörténész (1882-1945) részletei…

A táj kutatói: Dr. Marián Miklós zoológus, muzeológus (1914-2011)

Szeged, 1914. március 31. – Szeged, 2011. augusztus 7. Szabadkai származású családja Szegeden telepedett le, itt született már meg Marián Miklós is. Elemi és középiskolát Szegeden, a Klauzál Gábor Reálgimnáziumban végezte. A középiskola után erdőmérnöknek készült a Soproni Erdészeti Egyetemre, … A táj kutatói: Dr. Marián Miklós zoológus, muzeológus (1914-2011) részletei…