A táj kutatói: Breuer György ornitológus (1887-1955)

A Krassó-Szörény megyei Stájerlak-Aninán született. Iskoláit és a kereskedelmi akadémiát Szegeden végezte. Az Osztrák–Magyar Monarchiában akkor megszokott módon – több nyelv megtanulása érdekében – atyja elhatározásából először Selmecbányára került, a híres selmeci evangélikus líceumba. A líceum első és második évét abban az iskolában járta, ahol korábban Petőfi Sándor is tanult. Selmecen kicsit tótul (szlovákul) is megtanult. A középiskola harmadik és negyedik évfolyamát már Sopronban, az evangélikus líceumban (ma Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium) végezte, itt német nyelvtudását is tökéletesítette. Ezután Szegedre járt kereskedelmi iskolába, ahol 1904-ben érettségizett. Ezt követően Németországba ment kereskedelmi gyakornoknak. Hessen környékén, Benrathban lett írnok egy bányavállalatnál. Amikor az Urikány–Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Részvénytársaság Sopronvidéki Kőszénbánya néven működő brennbergi szénbányaüzemét 1912-ben megvette a GySEV, Brennbergbányára költözött. Mivel ennek a szénbányának akkor még német tisztikara és munkásai voltak, az adminisztrációt kellett megmagyarítania. Boldogan vállalta ezt, mert amellett, hogy ő voltaképpen kereskedelmi pályán mozgott, egész gondolkodása és érdeklődése a természettudományok felé vonzották, és tudta, hogy ezt a vágyát Sopron környékén kiélheti. A vonzódást a természettudományok, és különösen a vadászat és az ornitológia iránt unokabátyja, Barthos Gyula erdőmérnök oltotta belé, aki a Retyezáton egy erdőgondnokság vezetője volt.

Breuer György a soproni Erzsébetkertben (Forrás: Breuer család archívuma , Wikipedia)

Amikor áthelyezték Brennbergbányára, már túl volt a katonai szolgálaton. Önkéntes katonai évét, majd további kiképzési idejét Karánsebes és Hátszeg erdélyi városokban töltötte, karpaszományos őrmester, majd zászlós lett, és végül tartalékos hadnagyi rendfokozattal rendelkezett, ahogy az a monarchiában akkor szokás volt. 1913-ban Brennbergbányán, a kis telepen alig volt magyar kultúrélet, főleg cseh és a német származású tisztviselők laktak ott. A brennbergi társadalmi életbe való bekapcsolódását az ott élő családok örömmel vették, ő gyorsírásra tanította a polgári iskolát elvégzett fiatal leányokat, fiúkat. Így ismerte meg későbbi feleségét Masznák Jankát. 1913. október 12-én házasodtak össze Ágfalván, mert ott evangélikus templom is volt.
Az első világháború kitörésekor behívták, és a soproni 18. gyalogezredben szolgált hadnagyi rendfokozatban. 1915 januárjában orosz fogságba esett és Omszkba vitték, ahol megtudta, hogy Ernő nevű öccse a tomszki fogolytáborba került. A Vöröskereszt segítségével felvették egymással a kapcsolatot, és kérték az áthelyezésüket. Mind a kettőnek egyszerre teljesítették a kívánságát, így Breuer György Tomszkba, öccse pedig Omszkba került át. Végül mindketten a szibériai Irkutszkba kerültek. A fogolytábor az Irtis folyó egyik szigetén volt. Halászott, lepkéket fogott, bogarakat gyűjtött. Felfigyelt fel rá az ottani cseh ezredorvos, aki maga is természetbúvár volt, maga mellé vette a patikai laboratóriumba, ahol madarakat és bogarakat preparálhatott.
Azonkívül, hogy a táborban gyorsírást tanított a magyaroknak, perzsa és török fogoly tiszttársaktól megtanulta az arab és a török írást. Irkutszkban ismeretséget kötött a dán konzulátus embereivel, ezért amikor egy idős dán konzuli tisztviselő meghalt, azt az ő nevével temették el, Breuer pedig megkapta a dán konzuli tisztviselő iratait, ettől kezdve a városban maradt. 1918-ban – már az új szovjet rezsim alatt – dán állampolgárként jutott el a breszt-litovszki demarkációs vonalig, majd onnan tovább Németországba. Zsolnára deportálták, onnan került haza 1918-ban. Brennbergbányán, régi szolgálati munkájában, irodafőnöki munkakörében dolgozott tovább. György nevű fia 1919-ben született, Ernő 1921-ben.

A mekszikópusztai Esterházy Madárvárta 1930-ban

Békés évek után a második világháború újabb megpróbáltatásokat hozott számára. 1944 októberétől kezdve a nyilasok jutottak uralomra. Szálasi Ferenc és menyasszonya, Lutz Gizella, valamint a nyilas kormány a hadi események során először Kőszegre, majd onnan a nagyobb biztonságot jelentő Brennbergbányára húzódtak vissza, mivel Brennbergbányán a hegyoldalban kialakított bányatárószerű óvóhelyeket biztonságosnak tartották. (E barlangszerű táró ma is létezik. Mint denevér-telelőhelyet a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága a zavartalanság biztosítására érdekében korábban lezáratta. Ennek ellenére újfasiszta szimpatizánsok időnként feltörték és megemlékezéseket tartottak ott. Végleges és biztonságos lezárása 2011-ben történt meg.) A szálláscsináló testőrtiszt Breuer szolgálati lakását választotta ki a nemzetvezető menyasszonya számára, és a ház földszintjére szállásolta be Hellebront ezredest is, feleségestül és 12 éves suhanc fiával együtt. Breuer feleségének kellett számukra főznie, és a tálalás előtt megkóstolnia az ételt, nehogy megmérgezze a kényszerű vendégeket. Breuerné félt attól, hogy a házban lakó idegenek megtalálják a pincében lévő orosz eredetű lőszereket, ezért egy este, szürkület után elásta azokat. Az ezredes fia meglátta ezt és beárulta őt a nyilasoknál. Emiatt a nemzetvezető elleni összeesküvés gyanújával elfogták és vallatták a házaspárt. A házkutatás során megtalálták a Breuer által pártfogolt Vajk Artúr bányamérnök, a bányaüzem zsidó származású igazgatójának leveleit, aki 1944 márciusától kezdve egy Sopron megyei faluban szántóvető parasztbácsikaként bujkált. A szörnyű gyanúsítás mellett ez még csak fokozta bűnösségét, hiszen „zsidórejtegetők” voltak. A levél nyomán, de testi kínzások következtében nemcsak Vajk Artúr bányamérnököt, hanem a város híres építészét, Füredi Oszkárt, valamint az üzem Keresztes nevű félzsidó orvosát is megtalálták a közeli erdészház padlásán. Breuert és feleségét Sopronkőhidára vitték, a nyilas Számonkérő Szék elé. Bűnügyükben január közepétől március végéig folytatták a vizsgálatot Sopronkőhidán, majd az időközben bevonuló oroszok március 31-én szabadon engedték őket. Odahaza mind az elvonuló nyilasok, mind a telep lakói addigra már kirabolták az egész lakást, de ők szerencsére életben maradtak. A „svábok” kitelepítésekor Breuer legálisan, magyar útlevéllel tartózkodott Ausztriában aknaszállító kötél vásárlásának feladatával, amikor a linzi vasútállomásra egy magyarországi németeket kiszállító szerelvény futott be. Megtudta, hogy a szerelvény a Passau–Nürnberg útvonalon halad. Mivel két fia, két menye és két unokája Passau környékén volt, a szerelvénnyel tartott. A családdal töltött néhány nap után visszatért Magyarországra. Mivel nem volt érvényes útlevele, a Magyar Vöröskereszt segítőkész tisztviselője a legközelebbi vöröskeresztes vonat utasainak névjegyzékét úgy gépeltette, hogy Breuer neve a lap legalján lévő sorba kerüljön. Amint a vonat átért Ausztriába, az utolsó sort ollóval levágták, így nem derülhetett ki, hogy illegálisan látogatta meg gyermekeit. 1946. november 20-án Vajk Artúr bányaigazgatóval közösen megakadályozták a brennbergi német családok kitelepítését. 60 éves korában nyugdíjazták, de 1948-ban mint burzsujtól és osztályidegentől megvonták a nyugdíjat. 1947 és 1949 között Sopronban lakott, majd 1949 áprilisában – menye váratlan és tragikus halála miatt – feleségével együtt Ernő fiához költözött Lovásziba. 1953-tól haláláig Nagykanizsán élt. Gyermekei családnevüket Budára magyarosítottak, de ő haláláig Breuer maradt. Munkája teljében, aránylag fiatalon, 1955-ben vakbélperforáció vetett véget dolgos életének. Ma az ő nevét viseli a Nyugat-magyarországi Egyetem fertőrákosi kutatóbázisa.
Brennbergi lakása mellett húzódtak a nagy soproni erdőségek, a közelben a gazdag vízimadár-világgal rendelkező Fertő, amit gyakran fel is keresett. Figyelte a madárvonulást, vizsgálatainak eredményeit gyakran publikálta. Lelkesen terjesztette a madárvédelem gondolatát, és ez indította őt arra, hogy amikor 1927-ben megalakult a Magyar Ornithológusok Szövetsége (MOSz), azonnal ott is pozíciót vállaljon, és megszervezze a soproni tagozatot. A MOSz fertői madárvártája az ő áldozatkészségéből és Esterházy Pál herceg támogatásával jött létre. A herceg szívesen támogatta a közügyeket, a fertői madárvárta mellett az ő segítségének köszönhető a máig létező Hansági Madárvárta a kapuvári hanyban. Sajnos a Madárvárta-öbölben (amely mai nevét éppen erről kapta) fából, tölgyfa cölöpökre épült fertői várta a második világháború végén leégett, ma már nem létezik. Breuer helyzeti adottságai és nyelvtudása miatt a magyar és az osztrák ornitológusok együttműködését is elősegítette. Mika Ferenc ichtyológussal együtt dolgozta fel a Fertő halaira vonatkozó megfigyeléseit.

Breuer György a Fertőn, Fertőrákosnál (Forrás. Wikipedia)

Az 1940-es évek elején kissé csökkent érdeklődése a madártan iránt, ekkor nagy buzgalommal fordult figyelme egy újabb terület, a gombák felé, amely tudományágban szintén jelentős eredményeket ért el. Közben is mindent jegyzett: jegyzetei, amelyek a mára szinte teljesen feledésbe merült Nagy Sándor-féle gyorsírással készültek, 34 kötetet tettek ki. Ezek egy része az eltelt évtizedek hányattatásai során elveszett, a megmaradt kötetek feldolgozása azonban az új évezredben sem ért véget. Fáradtságos kutatómunkával és nyomozással Mogyorósi Sándor fejtette meg a jegyzetfüzetek szövegét, ami most publikálásra vár.

Részlet Breuer György naplójából (Forrás: Mogyorósi Sándor)

Nagykanizsai éveiben visszatért a madártanhoz. Madártojások (fészekaljak) gyűjtésével foglalkozott, gyűjteményét – amelyet több gyűjtő is sikertelenül próbált megszerezni – a család 1970-ben a nagykanizsai Thury György Múzeumnak ajándékozta, ahol azonban a 2000-es évek elején megszüntették a természettudományi részleget, a gyűjteményt leselejtezték és átadták a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fenékpusztai Madárgyűrűző Állomásának, ahol az ma is megtalálható. Breuert nagykanizsai éveiben a tojásgyűjtés mellett az ornitológiának egy igen speciális ága foglalta le, a madárparaziták, elsősorban a rágótetvek (Phthiraptera) vizsgálata. Rengeteg anyagot gyűjtött össze, állandóan a mikroszkóp mellett ült. Amúgy is rövidlátó lévén, ez a munka túlságosan igénybe vette a szemét, látása rohamosan rosszabbodott. Nevét egy tolltetűfaj viseli, a Brueelia breueri Balát, 1983. Minden munkáját a legnagyobb precizitás jellemezte.

Pellinger Attila írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.