A díszes tarkalepke (Euphydryas maturna) a tarkalepkék (Nymphalidae) családjába tartozó dekoratív, különösen szép nappali lepkénk.

Az eurázsiai elterjedésű faj egész Európában visszaszorulóban van, elsősorban élőhelyeinek megváltozása, feldarabolódása és pusztulása miatt. Mára Belgium, Luxemburg területéről teljesen, Németország és Ausztria egyes tartományainak területéről teljesen eltűnt, máshol erősen visszaszorult, míg viszonylag erős állományai élnek a Kárpát-medencében a Baltikumban, a Balkán egyes részein és Dél-Finnországban. Hazánkban az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, a Nyírségben, a Dráva és Gemenc környéki ártéri erdőkben élnek állományai. A faj állományainak megőrzése nemcsak a hazai, hanem az európai természetvédelemnek is az egyik legfontosabb prioritása. A faj Sopron környékén (Peresztegi-erdő, Röjtöki-erdő, Fertőrákos: Külső-Rákosi-erdő, Hegykő: Rongyos-erdő) is előfordul, így nekünk is van mit tenni a faj védelméért.

A hazai állományok felmérése és kutatása a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program keretein belül 2010-ben indult el. A faj elterjedésének megismerésén túl az elmúlt 10 év kutatásai rámutattak arra, hogy a viszonylag erős hazai állományok is mennyire veszélyeztetettek. A bonyolult életciklusú és populációs szerkezetű faj megőrzése csak élőhelyével együtt lehetséges, így ezeknek az erdőknek a használatára, megóvására különös figyelmet kell fordítani. Meg kell jegyeznünk azonban azt, hogy még optimális feltételek mellett is előfordulhatnak szélsőséges demográfiai hullámzások, olykor minden szembetűnő ok nélkül évekre lecsökkenhet a népesség, majd idővel ismét megerősödik. Megfigyeléseink még nem elég hosszú távúak ahhoz, hogy ciklikus változásokról beszélhessünk, ám ez nem ritka jelenség erdei lombfogyasztó rovarok esetében.

A díszes tarkalepke elsősorban folyók menti keményfaligetekben, üde alföldi tölgyesekben, tölgyerdők szegélyzónájában él. Nálunk őshonos fajokkal elegyes, dús cserjeszintű akácosokban is előfordulhat. Ezen erdők esetében még ma is gyakran a vágásos erdőgazdálkodás jellemző, amely a faj élőhelyét évtizedekre teljesen megszünteti. Ha az erdőhasználatok során nem ügyelnek a faj élőhelyi igényeinek biztosítására, akkor teljes populációk semmisülhetnek meg akár egy erdőtervezési ciklus alatt is. De miért is nehéz ügy a díszes tarkalepke védelme? A válasz elsősorban az életmódjában keresendő.

Az imágók május-júniusban repülnek, főleg reggel-délelőtt és kora délután; ezután a lombkoronában pihennek. Nektárral táplálkoznak, fő forrásaik az erdei, erdőszéli magaskórósok növényei: erdei turbolya, mocsári kocsord, medvetalp, illetve réti margitvirág, aszatok, vagy a közönséges fagyal és veresgyűrű som. A nőstény valamilyen fás szárú tápnövény leveleire rakja le petéit. A tápnövény többnyire valamilyen kőrisfaj (Fraxinus spp.) vagy fagyal (Ligustrum vulgare). A növénynek félárnyékos helyen, erdőszélen kell lennie. A 2-300, kezdetben narancsszínű, később téglavörösre sötétülő petét a fiatal hajtások leveleinek fonákjára ragasztja a nőstény lepke. A mintegy 10 nap múlva kikelő hernyók társas szövedéket készítenek, ebből járnak ki táplálkozni. A 3. lárvastádiumban behúzódnak az avarba és áttelelnek. Tavasszal nem másznak vissza a lombkoronába, hanem lágyszárú növényeken táplálkoznak. Márciustól májusig növekednek, majd fatörzsekre, erdei épületek falaira, kerítéseire, félárnyékos helyre függeszkedve bebábozódnak. A bábból 8-10 nap múlva kelnek ki a lepkék.

A díszes tarkalepke különösen érzékeny környezete változására, mert életciklusához egyszerre van szüksége a cserje- (nektárforrás), fa- (hernyó elsődleges tápláléka) és lágyszárúszint (hernyó másodlagos tápláléka) növényeire. Összességében elmondható, hogy a faj igényeinek leginkább az elegyes, vegyeskorú, szegélyekben, nyiladékokban és lékekben gazdag, kőriseket és/vagy fagyalt is tartalmazó, aljnövényzetében borostyánlevelű veronika (Veronica hederaefolia) előfordulással (az áttelelés utáni fontos, bizonyított tápnövény) is jellemezhető állomány a kedvező. Kezelt, üzemszerű, elegyetlen egykorú állományok nem kedveznek a fennmaradásának.

Az erdészeti beavatkozások során élőhelye teljesen megsemmisülhet (pl. tarvágás, véghasználat) vagy jelentősen károsodhat, ha pl. az előhasználatok során a cserjeszint és a második lombkoronaszintet teljesen eltávolítják, hiszen ezzel a tápnövénytől és a petézőhelyektől is megfosztják. Az erdészeti gépek mozgása a gyepszintet károsítja, ezzel a lárvák tápláléklehetőségeit csökkenti. A kutatók megfigyelései alapján az erdei utakon közlekedő gépjárművek okozta mortalitás is jelentős, a lepkék gyakran az erdei utak tócsái melletti nedves felszíneken iszogatnak.