Minden év február 2-án ünnepeljük meg a Vizes Élőhelyek Világnapját, arra emlékezve, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért.

Az emberiség évszázadok óta lecsapolja, feltölti és átalakítja a part menti és a szárazföldi vizes élőhelyeket. Európában legalább a római kor óta, Észak-Amerikában a 17. század óta, valamint legalább 2000 éve Kínában (Dahl 1990, Davidson et al. 1991, An et al. 2007). A vizes élőhelyek átalakítása és rombolása ma is folytatódik, amelynek alapvető mozgatórugói a gazdasági növekedés értelmetlen hajszolása és a népesség növekedése, illetve részben ezek következtében az intenzív mezőgazdaság terjedése, a vízhasználat változásai, az urbanizáció, vagy éppen a fertőzést terjesztő szúnyogok elleni védekezés. Tengerpartokon a tengeri védelmi rendszerek, a kikötői és ipari fejlesztések, valamint az akvakultúrák terjedése veszélyezteti a megmaradt vizes élőhelyeket (Finlayson et al. 1999, Davidson et al. 2018).

A szakirodalomban sokáig elterjedt volt, hogy a 18. század óta a természetes vizes élőhelyek legalább 50%-a elpusztult, de ezek a megállapítások nem igazán voltak alátámasztva. Az első alátámasztott összegzést Davidson (Davidson 2014) készítette, aki kimutatta, hogy:

• a vizes élőhelyek átalakítása és vesztesége hosszú távon meghaladta az 50%-ot, és a 18. század eleje óta akár 87%-ot is elérte;
• a vizes élőhelyek vesztesége a 20. században csaknem négyszer gyorsabb volt, mint korábban, és az 1900-ban létező vizes élőhelyek akár 70%-át is elvesztették;
• a part menti természetes vizes élőhelyek átalakítása a 20. században gyorsabban haladt, mint a szárazföldi természetes vizes élőhelyeké;
• az átalakítás és a veszteség a világ minden táján folytatódik, különösen gyorsan Ázsiában.

Európa, és sajnos Magyarország is élen járt a vizes élőhelyeinek pusztításában és átalakításában, de sokáig nem volt hivatalos becslés sem az európai kontinens, sem Magyarország vizes élőhelyeinek veszteségéről. A szakirodalomban (Spiers 2000, Silva et al. 2007) európai szinten a veszteségeket nagyjából a teljes erőforrás 80%-ára becsülik, ráadásul ezen veszteségek nagy része az elmúlt 75 évben következett be.  A magyarországi vizes területek pusztulását közel 90%-ra becslik (Fluet-Chouinard et al. 2023), ezzel sajnos szinte az élén vagyunk ennek a szomorú statisztikának.

A hazai lápok tönkretételére vonatkozóan Lájer Konrád adott becslést (Lájer 1998), eszerint Magyarország területének eredetileg 1,1%-át (1023 km²) boríthatták lápok, amelyeknek 97%-át csapolták le a XIX-XX. századi vízrendezések során. A lecsapolások következtében nagy lápvidékeink, mint például az Ecsedi láp, a Sárrrét vagy a Hanság csaknem teljesen elpusztultak. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország területének 22,8%-át (21248 km²) érintették. A folyószabályozások következtében a hazai folyók ártere alig 637 km²-re csökkent, ami a lápokhoz hasonlóan szintén 90% feletti pusztulást jelent. A fentiek alapján Magyarország élen jár Európában a vizes élőhelyek elpusztításában és biztosan kijelenthető, hogy a hazai vizes élőhelyek több, mint 60%-át elpusztították és további 20-30%-át jelentősen átalakították (pl. Balaton, Fertő-tó, Kis-Balaton).

Felhasznált irodalom:

• An S., Li H., Guan B., Zhou C., Wang Z., Deng Z., Zhi Y., Liu Y., Xu C., Fang S., Jiang J., & Li H. (2007): China’s Natural Wetlands: Past Problems, Current Status, and Future Challenges. – AMBIO J. Hum. Environ. 36: 335–342.
• Dahl T. E. (1990): Wetland losses in the United States 1780’s to 1980’s. – U.S. Department of the Interior, Fish and Wildlife Service, Washington, D.C.
• Davidson N. C. (2014): How much wetland has the world lost? Long-term and recent trends in global wetland area. – Mar. Freshw. Res. 65: 934–941.
• Davidson N. C., Fluet-Chouinard E., & Finlayson C. M. (2018): Global extent and distribution of wetlands: trends and issues. – Mar. Freshw. Res. 69: 620–627.
• Davidson N. C., Laffoley D., Doody J. P., Way L. S., Gordon J., Key R., Drake N. C., Pienkowski M. W., Mitchell R. M., & Duff K. L. (1991): Nature conservation and estuaries in Great Britain. – Nature Conservancy Council, Peterborough, UK.
• Finlayson C. M., Davidson N. C., Spiers A. G., & Stevenson N. J. (1999): Global wetland inventory – current status and future priorities. – Mar. Freshw. Res. 50: 717–727.
• Fluet-Chouinard E., Stocker B. D., Zhang Z., Malhotra A., Melton J. R., Poulter B., Kaplan J. O., Goldewijk K. K., Siebert S., Minayeva T., Hugelius G., Joosten H., Barthelmes A., Prigent C., Aires F., Hoyt A. M., Davidson N., Finlayson C. M., Lehner B., Jackson R. B., & McIntyre P. B. (2023): Extensive global wetland loss over the past three centuries. – Nature 614: 281–286.
• Lájer K. (1998): Bevezetés a magyarországi lápok vegetációökológiájába. – Tilia.
• Silva J. P., Phillips L., Jones W., Eldridge J., & O’Hara E. (2007): LIFE and Europe’s wetlands – Restoring a vital ecosystem. – European Commission Environment Directorate-General, Luxembourg.
• Spiers A. G. (2000): Review of international/continental wetland resources. – Wetlands International, Netherlands, Wageningen.