A kígyó, ami nem is kígyó, hanem gyík. Bemutatjuk a közönséges lábatlangyíkot…

A kígyók, siklók a legtöbb emberben ösztönös ellenszenvet váltanak ki, sokan félnek tőlük vélt vagy valós veszélyessségük miatt. Az esetek többségében azonban a tudatlanság vezet ahhoz, hogy agyonütik a lábatlan jószágot.

A közönséges lábatlangyík vagy kuszma (Anguis fragilis) könnyen megkülönböztethető a hazánkban élő siklóktól és kígyóktól. Farka tompa, lekerekítettt, feje gyíkszerűen magas, teste viszonylag tömök és ami a legfontosabb szemhéjai csukhatók. Teljes terthossza elérheti az 50 cm-t, de ekkora példányokkal ritkán találkozhatunk. A testén a pikkelyek aprók, finoman illeszkednek egymáshoz, tapintásra szinte sima. Az alapszíne változó, lehet fémesen csillogó ezüstös vagy rózsaszín is, de a leggyakrabban a barna valamilyen árnyalata. A nőstények mintázata eltér a hímekétől, hátuk közepén két, gyakran egybeolvadó vékony sötétbarna csík húzódik. Testoldalukon sötét, hosszanti sáv húzódik. A hímek testoldala többnyire megegyzik az alapszínnel.

Közönséges lábatlangyík (Anguis fragilis) (fotó: Dankovics Róbert)

A lábatlan gyíkot korábban egyetlen fajnak tekintették, a legújabb taxonómiai kutatások alapján azonban négy fajra különítették el. Hazánkban két faj él, a közönséges lábatlangyík (Anguis fragilis) és a kékpettyes lábatlangyík (Anguis colchica). A két faj elterjedési területe nem fed át, csak érintkezik, a közönséges lábatlangyík a Dunántúlon, míg a kékpetttyes lábatlangyík a Dunától keletre él, azaz Sopron környékén az előbbivel találkozhatunk.

A lábatlangyíkok elsősorban a részlegesen zárt, erdei vagy cserjés vegetációhoz kötődnek. Leggyakrabban erdőszéleken, erdei tisztások szegélyein, turistaösvényeken találkozhatunk velük, ahova gyakran fekszenek ki sütkérezni. Fontos számukra a búvóhelyek (korhadó farönkök, kőrakások, kőkerítések, rágcsálójáratok) jelenléte. Élőhelyeik közelében kertekbe, udvarokba is bemerészkednek. Bár elsősorban domb- és hegyvidéki faj, Sopron környékén gyakorlatilag bárhol találkozhatunk vele, a Fertő parti úton rendszeresen lehet elütött példányokat találni.

Közönséges lábatlangyík hím feje (fotó: Áder Csaba)

A közönséges lábatlangyík többnyire reggel és alkonyatkor aktív. Eső után gyakran előbújnak, ilyenkor nappal is találkozhatunk vele. A reggeli órákban sütkérezve érik el a megfelelő testhőmérsékletet, addig csak lassan mozognak. Sajnos sütkérezésre gyakran a jól melegedő aszfaltos utakat választják, így könnyen esnek gázolás áldozatául. Táplálékukat lassan mozgó gerinctelenek alkotják, főleg földigilisztákat, meztelencsigákat, rovarlárvákat fogyaszt. A párzási időszak április végére májusra esik, párosodás közben a hímek álkapcsukkal tarják fogva a nőstény nyakát. Elevenszülő, augusztusban vagy szeptemberben fial 2-12 kicsit. Az újszülött lábatlangyíkok 8-12 cm hosszúak, de rejtett életmódjuk és méretük miatt ritkán kerülnek szem elé.

A lábatlangyíkok nem harapnak, de más hazai gyíkokhoz hasonlóan farkukat le tudják dobni, ha megfogják. Természetes ellenségük (madarak, emlősök, hüllők) mellett gyakran esnek gázolás áldozatául.

Elgázolt lábatlangyík a Soproni-hegység egy ritkán járt erdészeti útján (fotó: Takács Gábor)

Hazánkban védett faj (25.000 Ft), de szerencsére viszonylag gyakori, így nem kiemelten veszélyeztetett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.