A táj kutatói: Dr. Marián Miklós zoológus, muzeológus (1914-2011)

Szeged, 1914. március 31. – Szeged, 2011. augusztus 7.

Szabadkai származású családja Szegeden telepedett le, itt született már meg Marián Miklós is. Elemi és középiskolát Szegeden, a Klauzál Gábor Reálgimnáziumban végezte.

A középiskola után erdőmérnöknek készült a Soproni Erdészeti Egyetemre, de a család anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé (édesapja időközben meghalt). A tanulmányait így a Szegedi Ferenc József Tudományegyetemen folytatta természetrajz-földrajz szakon, tanári diplomáját 1937-ben szerezte meg.

Katonai szolgálata után 1944-ben a kaposvári Somssich Gimnáziumban helyezkedett el tanárként, ahol újszerű oktatási módszerei miatt gyorsan közkedvelt tanár lett. Óráin a gyerekek rendszeresen használtak mikroszkópot, gyakran tartott természetismereti órákat a természetben. Itteni kollégája, az akkor már múzeumigazgatóként dolgozó Takács Gyula felkérésére 1951-ben a megyei múzeum külső munkatársa, majd 1954-től a múzeum főállású szakmúzeológusa lett. Herpetológiai és ornitológiai kutatási kezdetben Somogy megyére irányultak, hozzájárulva a Baláta-tó értékes lápvilágának feltárásához. Doktori disszertációját is a Baláta-tó állatvilágából írta és védte meg 1959-ben.

A korabeli rendszerrel vallásossága miatt többször is összeütközésbe került, ezért somogyi egzisztenciáját feladta és visszament Szegedre a Móra Ferenc Múzeumba muzeológusnak, majd több, mint két és fél évtizedig a Magyar Tudományos Akadémia Tisza-kutató programjában tevékenykedett. Élete során 230 tudományos és ismeretterjesztő cikket írt.

Bár munkássága elsősorban Somogy megyéhez és a Tiszához fűzte, jelentős szerepe volt a Soproni-hegység kétéltű és hüllő faunájának alapfeltárásában, melyet 1970 és 1975 között Dr. Traser Györggyel közösen végeztek (Marián & Traser 1978).

Publikációi

Felhasznált irodalom

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.