A Fertőhöz hasonló szélsőséges vízjárású tavak esetében a rendszeres katasztrófákhoz (pl. kiszáradás, árvizek, tólengés, fenékig befagyás, nyári felmelegedés) a halfauna is valamilyen szinten alkalmazkodik. Voltak bőséges időszakok, amikor innen látták el Bécs és a környező települések piacait, de bizony előfordult, hogy éveken keresztül nem fogtak halat a tóban. Bél Mátyás a magyarországi halakról és azok halászatáról írt kéziratában (Bél in Deák 1984) írja a fertői fejezet végén, hogy “De nem tudom, mi történhetett, hogy kb. négy év óta egyetlen halat se lehet fogni ebben a tóban.” Bél Mátyás akkor (1740-1745 között dolgozott a kéziraton) nem tudta, de mi már jól tudjuk, hogy a Fertő 1736-ban és 1740-ben is kiszáradt (Kovács 1962), így a következő években egyáltalán nem volt hal a tóban. A tó szabályozása miatt a halfauna is némiképp átalakult, fajok tűntek el vagy szorultak vissza és jelentek meg új, néha nem kívánatos halfajok is.

De milyen halfajok is élnek vagy éltek a tóban?

Bár a Fertő halászata több száz évre tekint vissza, a legkorábbi történeti adatok XIV-XV. századból származnak (Mikó 1970, 1971, Bárdosi 1994), de az első halfaunisztikai adatok csak Bél Mátyás kéziratában jelentek meg, ahol részletesen tárgyalja a fertői kürtő, vejsze használatát, illetve két faj esetében – a harcsa és a vörösszárnyú keszeg – megjegyzi, hogy a Fertőben is fognak belőlük. A tóban előforduló halakról az első tudományos igényű felsorolást Heckel adja (1847), dolgozatát Chyzer Kornél fordította le és egészítette ki, ők összesen 16 halfajt említenek a tóból. A következő mintegy 150 évben számos publikáció jelent meg a tóban előforduló halakról, ezeket, illetve a kutatások történetét Guti Gábor összegezte 1990-ben (Guti 1990). A tó halainak kutatása a 2000-es évek közepén vett új lendületet, ezek eredményei Sallai és munkatársai foglalták össze Sallai & al 2009).

A feldolgozott forrásmunkák alapján a kezdetektől összesen 43 halfaj jelenlétét írták le a Fertőből, ezekből jelenleg 29 faj előfordulása bizonyított (Sallai 2018). A tóban jelenleg 3 természetvédelmi oltalom alatt álló faj él, a szivárványos ökle (Rhodeus amarus), a réticsík (Misgurnus fossilis) és a lápi póc (Umbra krameri). Ezek, illetve a garda (Pelecus cultratus) szerepelnek az EU Élőhelyvédelmi Irányelv függelékein is, a Fertő tó Natura 2000 terület ún. jelölő fajainak minősülnek.

A jelenleg előforduló 29 faj részletes bemutatásától eltekintünk, de az érdekesebb vagy gyakoribb fajokat röviden ismertetjük Sallai és mtsai (2009) és Sallai (2018) munkája alapján.

Védett vagy európai jelentőségű (Natura 2000 fajok)

Réticsík: A faj első fertői leírója Heckel (1847) volt, egészen 1935-ig minden szakirodalomban említik (Mika & Varga 1935), azonban azóta nincs utalás előfordulására. Sallai (2017) a Fertő szegélyében lévő csatornák (Hegykői-, Homoki-, Hidegségi-, Bozi- és Csárdai-csatorna) többségében sikeresen megtalálta, napjainkban kisebb önfenntartó állománya él a tóban.

Lápi póc: A fajt elsőként szintén Heckel (1847) írta le a Fertőből és 1928-ig (Mika & Breuer 1928) valamennyi idevágó haltani munkában szerepel. Mika és Breuer azonban személyesen már nem látta a fajt, így írnak róla: „Előfordulását még eddig nem észleltük. Állítólag egyes csatornákban a réticsík társaságában él.” Sallai és munkatársai az első példányokat a Homoki csatornában fogták 2017 szeptemberében, majd 2018-ban sikerült megfogniuk a Hidegségi-csatornában is. A példányok valószínűleg a hidegségi tőzegbányatóból szivárogtak be a Fertőbe, ahol egy ideje már önfenntartó állománya él. Az élőhelyi adottságok mindkét lelőhelyen megfelelnek a faj számára és a társhalak is jelen voltak: compó, széles kárász, réticsík. Egyelőre igen ritka.

Szivárványos ökle: A Fertőből elsőként Seligo (1926) írta le, de több recens szakirodalom is említi (Sallai & Györe 1997, Harka & Sallai 2004). A 2017-2018-ban végzett kutatások során számos helyen találták meg önfenntartó populációját (Rákosi-főcsatorna, Virágosmajori-csatorna, Rákos-patak: torkolati szakasz, Kis- és Nagy-Kládler, Hidegségi-csatornából a Hidegségi kapunál, a Hansági-főcsatornának a lászlómajori zsilip feletti szakaszáról és a Bozi-csatornából a Bozi-kapunál). Közepesen gyakori faj a Fertőben.

Garda: Igen ritka, európai veszélyeztetettségű fajunk, ami több szomszédos ország javaslatára az EU Élőhelyvédelmi Irányelvének II. és V. függelékébe is bekerült, emelett szerepel az IUCN vörös könyvében is. A faj első fertői előfordulását Mika és Varga (1935) írta le. A szakirodalomból arra következtethetünk, hogy a Fertőben a XX. század második felétől vált gyakoribbá, a legújabb vizsgálatok alapján mérsékelten gyakori.

Gyakori fajok

Bodorka: Heckel (1847) óta valamennyi feldolgozott forrásmunkában találtunk utalást a fertői előfordulására vonatkozóan. Stabil, önfenntartó állománya él a Fertőben, igen gyakori faj, a második legnagyobb egyedszámban fordul elő.

Küsz: Kriesch (1868) kivételével valamennyi Fertőre vonatkozó szakirodalom említi. A Fertőben stabil önfenntartó populációja él, igen gyakori faj.

Naphal: Eredeti előfordulási területe Észak-Amerika keleti része, Kanadától egészen Floridáig, de már nagyon sok más helyre is betelepítették. Európába Kanadából, mint akváriumi halat szállították 1887-ben, a hazai állományok az iharosi tógazdaságba 1905-ben telepített állományból származnak. A kiszabadult példányok gyorsan benépesítették a Duna egész vízrendszerét. A Fertőben viszonylag későn jelent meg, elsőként Kritscher (1973) dolgozatában találkozhatunk a fajjal, aki az osztrák oldalon mutatta ki. A magyar oldalon ekkor a szakdolgozatát készítő Faludi (1973) még nem találkozott vele. A helyzet napjainkra jelentősen romlott, a naphal a Fertő harmadik leggyakoribb faja.

Süllő: A Fertőből Heckel (1847) írta le elsőként. Mika & Breuer (1928) az elvétve előforduló, betévedő fajok közé sorolta. Mika (1962) szerint a Fertőből egyáltalán nincs arra vonatkozó adat, hogy valaha is honos lett volna a tóban, illetve aggályát fejezte ki, hogy a Fertőben a süllő meghonosodhatna. Faludi (1973) szakdolgozatában az állapította meg, hogy a Duna 1967. évi magas vízállásánál települt be és szaporodott el a Fertőben. A legújabb felmérések (Sallai 2018) során mérsékelten gyakorinak mutatkozott.

Ezüstkárász: Az ezüstkárász nem őshonos faj Európában. Őshazája Kelet-Ázsia (Kína, Tajvan, Korea, Japán), valamint Szibéria (a Kolima és az Amur vízrendszere). A XVII. sázadtól fokozatosan terjeszkedett nyugat felé, az 1950-es évekre gyakorlatilag egész Európában inváziószerűen elterjedt. Herzig és munkatársai (1994) bizonyították, hogy az ezüstkárász a Bulgáriából történő 1954-es importját megelőzően is jelen volt faunaterületünkön. A bécsi Természettudományi Múzeum katalogizált halgyűjteményében 7 példány Fertőből gyűjtött ezüstkárász (Carassius gibelio) található 1825-ből(!), melyek széles kárászként (Carassius carassius) lettek meghatározva. Álló- és folyóvizekben egyaránt előforduló euritóp hal, a Fertőben gyakorinak mondható, melyet a fogási eredmények is alátámasztanak, Sallai (2018) munkája alapján a negyedik legnagyobb egyedszámban előkerült halfaj.

Vörösszárnyú keszeg: Seligo (1926) munkájának kivételével valamennyi idézett faunisztikai forrásmunkában szerepel. Stabil, önfenntartó populációja él a Fertőben, gyakori halfaj.

Karikakeszeg: A Fertőre vonatkozó publikációk nagy részében említik, az első publikált adata Heckeltől (1847) származik. A Fertőben stabil az állománya, mérsékelten gyakori faj.

Dévérkeszeg: A Fertőre vonatkozó szakcikkek közül egyedül Sallai & Györe (1997) alkalmi adatgyűjtése során nem került elő. A karikakeszegnél valamivel kisebb számban fordul elő, mérsékelten gyakori.

Razbóra: A kínai razbóra Ázsiából származik, de Európába is betelepítették, ahol ma már inváziós fajnak számít. A Fertőbe viszonylag későn jutott be, elsőként Sallai & Györe (1997) írta le jelenlétét a tóból. A Fertőben kis egyedszámú populációját találták, a mintahelyek többségén előfordult, de sehol sem tömeges (Sallai 2018).

Harcsa: Elsőként Bél Mátyás (1740-1745) említi a Fertőből, a későbbi szerzők munkáiban is találunk utalást a faj fertői jelenlétére vonatkozóan. A legújabb vizsgálatok alapján a ritka fajok közé tartozik, de meglepően nagy egyedeket is lehet találni.

Csuka: Heckel (1847) munkájától megkezdve valamennyi szakirodalom hozza a Fertőből, kivéve Heckel és Kner (1858) könyvét, ahol a faj leírásánál nem találtuk meg a Fertőt a lelőhelyek felsorolásánál. A Fertőben ritkulóban van, a halászok és horgászok zsákmányában is csökkenő arányban szerepelt, ez részben a süllő korábbi nagyobb arányú népesítésével is összefüggésbe hozható, pedig az élőhelyi adottságokból adódóan a Fertő fő ragadozóhalának a csukának kellene lennie. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság 2005-2007 évek között minden évben 35.000 darab előnevelt ivadékot helyezett ki, melynek eredménye egyelőre nem mutatkozik meg a fogási eredményekben. Elsősorban a csatornákban és a belső tavakban találkozhatunk egyedeivel, a korábbi tapasztalatokkal összevetve valamelyest gyarapodott az állománya (Sallai 2018), de jóval alulmarad a süllő gyakoriságánál.

A haltani kutatások során a fajok előfordulását kimutatni viszonylag egyszerű, hogy ténylegesen mennyi van egy-egy halfajból, már sokkal nehezebb feladat. A gyakoribb, fogyasztásra fogott fajokról viszonylag jó információkat lehetett kapni a halászati statisztikákból, de ezek ma már nem állnak rendelkezésre, hiszen a halászat a hazai természetes vizekben 2016-ban betiltásra került.

A fertői halászatról, a halászat történetéről, módszereiről terjedelmi okok és krónikus időhiány miatt inkább önálló bejegyzés készül. Szerintem megéri a várakozást.

Felhasznált irodalom:

• Bél M. (1740-45): Tractatus de re rustica Hungarorum. De piscatione Hungarica. In: Deák A. (1984): Bél Mátyás élete és munkássága. Budapest: 29-73.
• Bárdosi J. (1994): A magyar Fertő halászata. – Soproni Múzeum, Sopron.
• Faludi J. (1973): A Fertő tó halfaunája különös tekintettel az angolna és a fogassüllő gazdasági jelentőségére. Diplomadolgozat, Sopron, 157 pp.
• Guti G. (1990): A Fertő halfaunisztikai kutatása. Halászat 83/6: 165-167.
• Harka Á. & Sallai Z. (2004): Magyarország halfaunája. Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas. 269p.
• Heckel J. (1847). Magyarország édesvízi halainak rendszeres átnézete, jegyzetekkel s az új fajok rövid leírásával. Fordította s a tudomány újabbkori haladásával bővítette Chyzer Kornél. A magyar orvosok és természetvizsgálók VIII. nagygyűlésének évkönyve: 193-216.
• Heckel J. & Kner R. (1858): Die Süsswasserfische der Österreichischen Monarchie mit Rücksicht auf die Angränzenden Länder. Wilhelm Engelmann Verlag, Leipzig. 388p.
• Herzig A & Straschil B. (1989): Die Entwicklung der Fischfauna des Neusiedler Sees. – Vogelschutz in Österreich 3.: 19-22.
• Herzig A, Mikschi E, Auer B, Hain A, Wais A, Wolfram G. (1994). Fischbiologische Untersuchung am Neusiedler See. Biologisches Forschungsinstitut für Burgenland 81.125p.
• Keresztessy K. (1992): Halfaunisztikai kutatások a Fertő tó és a Hanság körzetében. Halászat 85/2: 58-60.
• Kriesch J. (1868): Halaink és haltenyésztésünk. Vitéz-féle pályamunkák. Kiadja az „Athenaeum” Pest. 105p.
• Kritscher E. (1973): Die Fische des Neusiedlersees und ihre Parasiten. Ann. Nat. Mus. Wien 77: 289-297.
• Mika F. & Breuer Gy. (1928): A magyar Fertő halai és halászata. Die Fische und Fischerei des ungarischer Fertő. Archivum Balatonicum (A magyar Biológiai Kutató Intézet Munkái) 2: 104-131.
• Mika F. & Varga L. (1935): A Fertőn történt katasztrófák hatása a tó halállományára és halászatára 1-5. rész. Halászat 34:17–18.
• Mika F. (1962): Sopron város vizeinek halfaunája és a fertői halászat gazdasági jelentősége. Hidrológiai Tájékoztató 2: 150-158.
• Mikó S. (1970): Adatok a Sopron vármegyei halászat történetéhez. – Soproni Szemle 24: 366–374.
• Mikó S. (1971): Tallózás a Fertő és a Rábaköz halászatának múltjából. – Halászat 64: 52.
• Mikschi E, Wolfram G, Wais A. (1996): Long-term changes in the fish community of Neusiedler See (Burgenland, Austria). in Kirchhofer A. & Hefti D. (ed.): Conservation of Endangered Freshwater Fish in Europe. Birkhäuser Basel, Basel: 111–120
• Sallai Z. & Györe K. (1997): A „NIMFEA” Természetvédelmi Egyesület halfaunisztikai adatai. Halászat 90/1: 9-12.
• Sallai Z., Györe K., & Halasi-Kovács B. (2009): A magyar Fertő halfaunája a múltbeli adatok és az utóbbi évek vizsgálatainak tükrében (2003-2008). – Pisces Hungarici 3: 65-82.
• Sallai Z. (2018): Halközösségek felmérése a Fertő tavon 2017-18-ban. Kutatási jelentés. 22p.
• Seligo A. (1926): Die Fischerei in den Flüssen, Seen und Strandgewässern Mitteleuropas. Hand. Binnenfischerei Mitteleuropas 5: 319-321