A Soproni-medencében, az Ikva-, a Liget-, és a Sós-patak mentén egykor nagy kiterjedésű láprétek és mocsárrétek lehettek, kisebb-nagyobb facsoportokkal, a patakok mentén keskeny puhafaligetekkel. A magasabban fekvő, viszonylag könnyen művelhető területeket már nagyon korán felszántották, az 1700-as évek végén már csak a mélyebben fekvő területeken találunk gyepeket, amelyeket valószínűleg kaszáltak és legeltettek.

A gyepek kiterjedése a Soproni-medencében folyamatosan csökkent és értékességüket, illetve megőrzésük szükségességét csak az 1980-as években ismerték fel. A Liget-patak, illetve az Ikva-patak mentén megmaradt láp- és mocsárrétek egy részét (20,12 hektáron, Lőverwiese és  Zieselwiesen néven) Sopron városa 1999-ben helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította (33/1999. (XII.8.) önk. rendelet), mint értékes kiszáradó lápréteket és védett növények élőhelyét. A védetté nyilvánítás a terület természeti értékeinek megóvása során az első lépést jelentette, de a területek használata ugyanúgy folytatódott, mint korábban.

A megmaradt láp- és mocsárrétek rétek természeti értékeinek feltárása folytatódott és kiderült, hogy a helyi védetté nyilvánítás az értékes területek viszonylag kis részét fedte le. A terület természeti értékeinek és veszélyeztetettségének ismeretében a bővítés már országos jelentőségű természetvédelmi terület kialakítását célozta meg. A hosszadalmas védetté nyilvánítási eljárás 2006-ban ért véget, amikor a természetvédelemért felelős miniszter a Liget-patak menti Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 8/2006. (II. 8.) KvVM rendelettel, illetve az Ikva-patak menti Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 15/2006. (III. 21.) KvVM rendelettel megalapította a két természetvédelmi területet. A Liget-patak menti TT kiterjedése 27,3223 hektár, az Ikva-patak menti TT-é 18,0385 hektár.

A két természetvédelmi területen Sopron környékén kifejezetten ritka, de hazánk és az Európai Unió területén sem túlságosan gyakori nyúlfarkfüves lápréteket, kiszáradó kékperjés lápréteket, ecsetpázsitos franciaperjeréteket és franciaperjeréteket találunk nagyobb mennyiségben, de értékesek a nádasodó és cserjésedő területek is. Az Ikva-patak menti rét kissé magasabban fekvő területein a verescsenkeszrét és a mészkedvelő sudárrozsnok kaszáló állományai is megjelennek.

• 

• 

• 

A fajgazdag, különösen tavasszal és nyáron színpompás rétek tucatnyi védett növény- és állatfajnak biztosítanak élőhelyet. A mélyebben fekvő területek jellemző védett növényei a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis), a lápi nyúlfakfű (Sesleria uliginosa), a magyar lednek (Lathyrus pannonicus), a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a békakonty (Listera ovata) és a fehér zászpa (Veratrum album), a magasabban fekvő területeken szártalan bábakalács (Carlina acaulis) és a prémes tárnicska (Gentianella ciliata) fordul elő.

A gazdag növényvilág természetesen gazdag állatvilággal is párosul, amelynek tudományos igényű feltárása még ma is gyerekcipőben jár. A réteken rendszeresen fészkel a fokozottan védett haris (Crex crex), de táplálkozó helyet nyújtanak a fehér gólyának (Ciconia ciconia) vagy a nagy kócsagnak (Egretta alba) is. A kétéltűeket a leveli béka (Hyla arborea) és a kecskebéka (Rana esculenta), a hüllőket a nem gyakori vízisikló (Natrix natrix) képviseli a területen.

A lepkék közül a színpompás, védett és közösségi jelentőségű nagy tűzlepke (Lycaena dispar) és a vérfűboglárka (Maculinea teleius) emelhető ki. Jelentős állománya él mindkét réten az egykor mezőgazdasági kártevőként számon tartott, de a kemikáliák használata miatt csaknem kipusztult fogasfarkú szöcskének (Polysarcus denticauda) és a különös formájú imádkozó sáskának (Mantis reliogiosa). A futóbogarak közül előfordul a ragyás futrinka (Carabus cancellatus), a dunántúli kékfutrinka (Carabus germari) és a mezei futrinka (Carabus granulatus), míg két fajnak, a szárnyas futrinkának (Carabus clathratus) és a rezes futrinkának (Carabus ullrichi) az előfordulása valószínűsíthető.

A jogszabályok biztosította védelem nagyon fontos eleme a kis kiterjedésű területek és gazdag élőviláguk védelmének, de korántsem elegendő. A jövőben a kezelési terveknek megfelelően kell végezni a területek természetvédelmi kezelését, biztosítva az élőhelyek fennmaradását, de nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy az elszigetelt élőhelyek hosszú távon csak időlegesen biztosíthatják természeti értékeink fennmaradását. Élőviláguk megőrzése csak a természetvédelem, a környékbeli területeken gazdálkodók, az önkormányzatok és a természetszerető polgárok együttműködésével, az meglévő ökológiai folyosók fenntartásával és újak kialakításával biztosítható.