Minden soproni (legalábbis a 40 év felettiek) emlékszik arra, amikor az általános iskolásokat kivezényelték a bánfalvi, ágfalvi vagy fáber-réti gesztenyésekbe szelídgesztenyét gyűjteni (a szerencsésebbeket az állami gazdaság szőlőibe szüretelni) és a munkáért kapott pénz jobb esetben az osztálypénzt gyarapította. És persze egy napot lehetett lógni a suliból…

A szelídgesztenye (Castanea sativa) nem rokona a vadgesztenyének, hanem a bükkfafélékhez (Fagaceae) tartozik. Nagy termetű, akár 30 méteresre is megnövő fafaj. Levelei fényesek, bőrszerűek, keskeny, 10–20 cm hosszú, váltakozó állású, hosszúkás lándzsa alakúak, szúrósan fogazottak, mindkét oldalon 4–7 éles foggal. A fogak hosszúak, hegyesek, közöttük a bemetszések lekerekítettek. Gyakran karéjos is. A levél csúcsa keskeny, hegye rövid. A levélnyél hossza 2–5 cm. A levél színe sötétzöld; fiatalon szőrös, később kopasz. Fonákuk fiatalon nemezesen szőrös, a sűrű szőrzet miatt színe a szürkétől a fakózöldön át a fehéresig változhat. Egy-egy levélen 15–20 pár oldalér nő. A levél válla ritkábban szív-, többnyire széles ék alakú vagy lekerekített. A szelídgesztenye egyivarú, egylaki növény, a hím és nővirágok egy fán belül, de külön-külön alakulnak ki. A meszes talajt kifejezetten nem kedveli, ezért is elsősorban a Soproni-hegységhez tartozó területeken van jelen. Melegkedvelő, a fagyokat elviseli, de Kárpátoktól északabbra a termése nem mindig érik be. Táplálkozási célú felhasználása közismert, de nagyon finom a gesztenyeméz is. Fája tartós, rugalmas, kedvelt bútoralapanyag.

Elsősorban Dél-Európában elterjedt, de spontán módon vagy ültetéssel szinte egész Európában jelen van. A szelídgesztenye őshonossága, a soproni gesztenyések kialakulása régóta komoly vita tárgya a tudósok között.

De mi a helyzet a soproni gesztenyésekkel? A közhiedelemmel szemben, miszerint Muck Endre telepítette be a 19. század végén, a szelídgesztenye már évszázadokkal korábban részét képezte a soproni erdőknek. Csapody István 1959-ben megjelent publikációjában részletesen és nagyon alaposan összegyűjtötte a soproni szelídgesztenyésekre vonatkozó adatokat (Csapody 1959). A faj első írásos említése Sopronból 1540-ből származik egy községi jegyzőkönyvből, miszerint 1540. május 24-én tűz támadt Alexius Gering Vardushegyi (valószínűleg Várisi) gesztenyésében és kisebb kárt okozott. Csapody szerint a XVI.-XVII. században jelentős kiterjedésű gesztenyések voltak Bánfalván, amit egy 1674-ből származó vizitátori jelentésre (Vanyó 1928) alapoz, miszerint „a pálosok erdejében összefüggő területeket alkot. Szétszórva van távolabb is” Az írásos emlékeken kívül a gesztenyések megjelentek már a korabeli térképeken is. Korabinszky Mátyás 1786-ban megjelent Geographisch-historisches und Produkten Lexikon von Ungarn című munkájának térképtábláin Sopron körül “Kastanien Wald”-ot tüntet fel. Csapody ezeken még számos példát hoz fel és egyértelmű, hogy a szelídgesztenyések már a XVI. század közepétől biztosan jelen voltak a környéken, illetve a városi polgároknak jelentős jövedelme származott az értékesítésből.

A szelídgesztenyések kialakulására számos elmélet létezik. Egyes szerzők szerint olasz eredetű (Nagy Lajos uralkodása alatt hozták be Olaszországból), mások szerint török eredetű (pl. Entz Ferenc, Anton Kerner munkáiban), egy időben nagyon felkapott volt a római eredeztetés (pl. Bella Lajos, Kugler Alajos, Blattny Tibor, de számosan az őshonos, természetes eredet mellett álltak ki (pl. Bél Mátyás, Katona Dienes, Csapody stb.).

A soproni gesztenyések kialakulására Kárpáti Zoltán (1958) adott egy elméletet: “a gesztenyéről ma már kiderítették, hogy őshonos fánk, amely eredetileg a Dunántúl nyugati és déli felében, tölggyel keverve, mint Castaneto-Quercetum noricum vagy pedig gyertyános-tölgyesben társulva fordul elő. Ezekből alakította ki az emberi kultúra a mai gesztenyéseket olyképpen, hogy az erdőt kiirtotta, a gesztenyét ellenben meghagyta, sőt az eredeti termőhelyen pótolta, felújította, és itt-ott megfelelő helyeken ki is terjesztette. Ez a folyamat napjainkban is megfigyelhető a Tacsi-árokban, ahol a Természetbarát-forrás utáni gyertyános-tölgyes erdőrészt a közelmúltban irtották ki úgy, hogy a gesztenyefákat mind meghagyták.“

De vajon hová tűntek az egykori nagy kiterjedésű gesztenyések? A szelíd gesztenye nem tűnt el Sopron környékéről, de kétségtelen, hogy az egykori gyümölcsösök egy jelentős része mára megszűnt. A Lővereki és a Kutya-hegyi gesztenyések nagy részét kivágták vagy beépítették, de sok esetben (pl. Tacsi-árok) a rendszerváltozás után a művelést felhagyták és a természetes erdő visszafoglalta a területet. Elegyfafajként, több helyen jelentős borítással, jelen van a Soproni-hegységben.

Persze, hasonlóan sok más homogén kultúrában nevelt növényünkhöz, a szelídgesztenyének is megvan a maga kártevője, egy Ázsiából származó, onnan amerikai közvetítéssel Európába behurcolt mikroszkópikus gomba, a szelídgesztenye kéregrák (Cryphonectria parasitica) képében (Vidóczi 2011). Sajnos a gomba nemcsak a szelídgesztenyét, hanem a kocsánytalan tölgyet is megtámadhatja, amely fontos erdőalkotó fafajunk.

Felhasznált irodalom:

• Caudullo, G., Welk, E., San-Miguel-Ayanz, J. (2017): Chorological maps for the main European woody species. Data in Brief 12, 662-666. DOI: 10.1016/j.dib.2017.05.007
• Csapody, I. (1959): A Sopron környéki szelídgesztenyések. Soproni Szemle 13 (3): 238-256
• Kárpáti, Z. (1958): A természetes növénytakaró és a kertészeti termesztés közti összefüggés Sopron környékén. Soproni Szemle 12 (3): 222-244.
• Vanyó, T. (1928): A katolikus restauráció Nyugatmagyarországon. Haladás Nyomdarészvénytársaság. Pannonhalma
• Vidóczi, H. (2005): A szelídgesztenye kéregrákja (Cryphonectria parasitica (Murr.) Barr) a Soproni-hegységben. Doktori értekezés. Nyugat-Magyarországi Egyetem
• Vidóczi, H (2011): A szelídgesztenye kéregrák elleni biológiai védekezés tapasztalatai a Soproni-hegységben. Erdészettudományi Közlemények. 1 (1): 125-134.