Dr. Csóka György (Erdészeti Tudományos Intézet) írása

Erdőt, mezőt nyitott szemmel járva (de akár parkokban, vagy a családi ház kertjében is), kisebb-nagyobb számban szinte bármilyen növényen találkozhatunk feltűnő, változatos alakú „idegen” képződményekkel. A talány helyes „megfejtése” sok esetben az lehet, hogy gubacsot látunk. A gubacs a növény valamely részén bekövetkező olyan rendellenes képződmény, amit a gubacsokozó „csináltat” a növénnyel, hogy azt egyrészt táplálékforrásként, másrészt pedig természetes ellenségei elleni „óvóhelyként” is használja. A gubacsképzés tehát tulajdonképpen a növény manipulálása egy olyan rendellenes képződmény létrehozására, ami egyidejűleg kedvező mikroklímát, táplálékforrást és védelmet biztosít a benne fejlődő gubacsokozónak. Gubacsokozó fajokat/csoportokat a gombák, fonálférgek, atkák és rovarok között is találunk, de itt csak a gubacsokozó rovarokról, illetve az általuk „készíttetett” gubacsokról lesz szó. Ezek mérete és formája meglehetősen változatos. A legkisebbek alig érik el az 1 mm-t, a legnagyobbak akár az 5 cm-es méretet is meghaladhatják. A gubacsokozó rovarfajra jellemző tulajdonság, hogy a gubacsban egyesével, vagy csoportosan fejlődnek a gubacsokozó lárvái. Egy-egy társas gubacsban akár több száz utód is lakhat. Gubacsok a növény bármely részén képződhetnek, ahol élő, osztódásra képes szövetek vannak jelen (rügy, levél, hajtás, virág, termés, gyökér). A gubacsképződés a gubacsokozó és tápnövénye közötti rendkívül kifinomult, hosszú-hosszú időn keresztül „kicsiszolt” kapcsolatrendszert feltételez. Ennek megfelelően a gubacsokozó rovarok erősen specialisták, azaz csak egy-egy, illetve néhány közeli rokon növényen képesek megélni. Ehelyütt csupán néhány gyakrabban látható, illetve érdekes életmódú fajt mutatunk be, hangsúlyozva, hogy ezzel csak a gubacsokozók változatosságának töredékes töredékébe kínálunk bepillantást.

Az Asphondylia sarothamni nevű gubacsszúnyog nősténye a zanót rügyeibe, egyesével rakja petéit. Ezzel egyidejűleg gombaspórákat is injektál a rügybe. Ennek hatására tágas üregű, kisebb mogyorónyi méretű gubacs fejlődik, aminek belső falán gombafonalak fejlődnek. A gubacsszúnyog lárva ezeket fogyasztja.

A Soproni-hegységben több helyen előforduló bükk levelein (főként a fiatal fácskákon) leggyakrabban a Mikiola fagi 8-10 mm-es, hegyesedő, sárgás, vagy piros, gyakran csoportos gubacsait láthatjuk. A vastag, keményfalú gubacs tágas üregében egy lárva fejlődik.

• 

• 

A szilek (főként a mezei szil) levelein leggyakrabban a Tetraneura ulmi gubacstetű 7-15 mm-es, bunkószerű, zöldes, vagy pirosodó gubacsaival találkozhatunk. A hólyagszerű képződmény belsejében csoportosan fejlődnek a tetvek.

A vadrózsákon, de időnként kerti nemesített rózsákon is gyakran látni jókora, bozontos megjelenésű gubacsokat, melyek belsejében egyidejűleg sok lárva fejlődik. Ezeket a Diplolepis rosae nevű gubacsdarázs okozza, aminek csak nőstényei ismertek.

Valamennyi növénynemzetség közül a tölgyeken él a legtöbb gubacsokozó rovar. Ezek száma Magyarországon is jóval meghaladja a 100-at. Közülük a gubacsdarazsak okozzák a legváltozatosabb megjelenésű gubacsokat. Talán legismertebb fajuk a nagy magyar gubacs (Andricus hungaricus). Gömbölyű, rücskös, 3-5 cm átmérőjű gubacsának belsejében egy magányos lárva fejlődik. Ismertségét leginkább annak köszönheti, hogy a cserkésznyakkendő hagyományos díszeként használják. A Biorhiza pallida nevű gubacsdarázs diónyi méretű, élénkpiros gubacsai április-május hónapban tűnnek fel a tölgyek rügyein (a csertölgyön nem). Egy-egy gubacsban 100-nál is több lárva is fejlődhet.

• 

• 

A gubacsokozók általában nem károsítják jelentősen a tápnövényüket. Kivétel ez alól, ha szélsőséges tömegben jelennek meg rajta. A Cynips quercusfolii szivacsos, 10-15 mm átmérőjű gubacsai általában egyesével, vagy párosával láthatók a tölgyek levélfonákán. Néha azonban olyan tömegben jelennek meg, hogy szinte leszakítják a leveleket.

Számos gubacsdarázs fajnak egyébként évente két nemzedéke fejlődik, mégpedig méretben és megjelenésben nagyon eltérő gubacsokban. A Dryocosmus cerriphilus nevű faj kétivarú nemzedéke (hímek és nőstények egyaránt ismertek) a csertölgy levelének szélen okoz borsónyi méretű gömböcskéket. Az egyivarú nemzedék (csak nőstények) a cser hajtásain, csoportosan megjelenő gubacsokban fejlődik. E faj speciális, túlélést szolgáló „innovációja”, hogy felületén édes, sűrű folyadékcseppeket választ ki. A hangyák ezt előszeretettel fogyasztják és gyűjtik. Viszonzásként pedig megvédik a gubacsokozó lárvákat a természetes ellenségektől (pl. ragadozó és élősködő rovarok).

• 

• 

A sort sokáig lehetne folytatni. Nem is beszélve azokról a változatos életközösségekről, amik a gubacsokozókhoz, illetve gubacsaikhoz kötődnek. Erről talán majd egyszer máskor…

Ajánlott irodalom

Csóka György (2003): Gubacsok. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., 160p.