Hogy nézhetett ki a Fertő a XVIII. században?

A Fertő és környéke évezredek óta lakott terület, a római időkben Peiso, Pelso, Lacus Peiso néven említik (pl. Plinius). A középkori oklevelekben Vertowe, Ferthew, Fertew, Fertou vagy Ferteu néven említik, gyakran a lacus (tó) vagy stagnum (állóvíz) kifejezésekkel együtt (Kiss 1999).
A tó kiterjedéséről csak szórványos információk állnak renelkezésre, de NAGY (1883) valószínűsíti, hogy az Árpádok alatt és a XIV. században jóval kisebb kiterjedésű lehetett. A középkori és kora újkori oklevelek, leírások alapján feltételezhetjük, hogy a szabályozások XVIII. századi megindulásáig a Fertő és a hozzá szorosan kapcsolódó Hanság egységes, kisebb beavatkozásoktól eltekintve szabályozatlan vízrendszert alkotott. A partvonalára elsősorban a csapadékos és szárazabb évek váltakozása, illetve időszakosan a Duna vízállása gyakorolt hatást (THIRRING 1886).

A XVIII. század végi tájhasználatról elsősorban az I. katonai felmérés térképei (a fertői szelvények 1784-ben készültek) alapján, illetve a már bőségesen rendelkezésre álló írásokból, különösen Kiss Jó’sef 1797-es leírásából (KISS 1797) tájékozódhatunk. A folyamatosan változó kiterjedésű tóról KISS (1797) így ír: “Hol kissebb, hol nagyobb azonban a’ Fertőnek kiterjedése, a’ mit nem kis károkkal kéntelenek tapasztalni a’ Környékjebéli Lakosok, mikor szántóföldjeiket, rétjeiket elborítja, olly helyt házaiknak falait mossa. Mélységéről a’ Halászok bizonyítják közönségessen, hogy az egész tóban sehol 2 ölnél nagyobb mélységet nem lehetne találni.” KISS szemléletesen ír a ma tólengésnek nevezett jelenségről is, amikor a szél a tavat deli vagy északi irányban jelentősen kimozdította: “Ha nagy allszél főtt, mondják, alig lehetett látni a’ faluból a’ tavat, úgy visszavonult, a’ mikor mindannyiszor tsoportossan hagyta maga után a’ halakat, mellyek megdögölvén elbüdösítették a’ levegőeget.

Az I. katonai felmérés ((1782–1785)) térképe a mapire.eu oldalon (Kattints rá, érdemes)

A Fertő tavat a Vulka és néhány kisebb patak táplálta és szoros kapcsolatban volt a Hansággal. Vizeik Eszterháza (ma Fertőd) és Pomogy között álltak kapcsolatban. A Hanságba érkező folyók, az Ikva (a XVIII. századig a Fertő és a Hanság határára érkezett Sarród és Pomogy között), a Répce, a Kis-Rába és számos kisebb, gyakran csak időszakos vízfolyás a Hanság medencéjébe érkezve esésüket elvesztve, szétömlöttek. A Fertő és a Hanság medencéjében a víz többé kevésbé mindig egy szinten állt (SZEKENDI 1938). A Fertő és a Hanság medencéjének vizeit a Rábca vezette a Rábán keresztül a Dunába.

A Fertő medence területhasználata az I. katonai felmérés térképén

A ma is meglévő települések közvetlenül a vízparton, az gyakori áradásoktól már nem fenyegetett részeken helyezkedtek el. A legtöbb partmenti településnek saját, közvetlenül a vízparton lévő kikötője volt, így például a tómeder egészen Sarródig kihúzódott. A nyugati parton a meder és a nagyrészt erdővel borított Fertőmelléki-dombsor lábánál elhelyezkedő szőlők, szántók között keskeny gyepsáv határolta a tavat. A déli parton a települések láncolatát Balftól Eszterházáig nagyjából a mai fertő parti közút nyomvonalán meglévő út kötötte össze. Az úttól délre, már magasabban fekvő területeket ekkor jórészt szántóként művelték, erdőket csak Balf és Kópháza között, illetve Fertőszéplak mellett a mai Rongyos-erdő környékén ábrázoltak. Fertőboztól délre a domboldalakon szőlők helyezkedtek el. A térképen már ábrázolják a gróf Széchényi Antal felesége, Barkóczy Zsuzsanna megbízásából az 1754 és 1760 között ültetett hársfasort. A Fertőzúgban a települések körüli, árvizektől védett magaslatokat ekkor már szinte kivétel nélkül szántották, a mélyebb fekvésű területeken és a tavak körül gyepeket találunk. A gyepeket ebben az időszakban nagyrészt legeltetéssel és kaszálással hasznosították. Szárazabb időszakokban a tómederben is legeltethettek. Kis (1797) szerint a Széchenyi grófok “igen derék ménest” tartottak Hegykő és Széplak határában, “a lovak pedig egészen vadak voltak a legelőnek kietlen nagysága miatt”.
A XVII. század végén kezdődtek meg a térségben a Fertő, a Hanság és a Rába, illetve az ide érkező kisebb vízfolyások szabályozása. A vízrendezések első lépésének lehet tekinteni az Esterházy Pál herceg nevéhez kötődő Pomogy-Eszterháza közötti töltés megépítését (1777-1780), bár ennek fő célja a herceg eszterházi kastélyának könnyebb megközelíthetősége volt. A töltésbe húsz hidat építettek a víz szabad közlekedésének biztosítására (KÖVÉR 1930). Az 1785-86-os nagy árvízet követően 1790-ben megbízták Sopron vármegye főmérnökét, Hegedűs Antalt a mocsarak felmérésével és egy szabályozási terv elkészítésével. Hegedűs tervei alapján 1795-1799-ig elkészült a főcsatorna Bősárkány és Királytó közötti szakasza, illetve szabályozták a Rábca déli ágát, ezzel megindult a szabályozások első időszaka, mely egészen a XIX. század közepéig tartott.

Hivatkozott irodalom

  • Kiss A. (1999): A Fertővel kapcsolatos vitás kérdések középkori okleveleikben. Soproni Szemle 53: 53-62.
  • Kövér F. (1930): A Hanság földrajza. Föld és Ember 10: 91-139.
  • Nagy I. (1883): Sopron multja. Századok 17(8): 12-52.
  • Szekendi F. (1938): A Hanság és a Fertő lecsapolási kísérleteinek története. Specimina dissertationum Fac. Phil. Reg. Hung. Univ. Elisabethinae Quinqueecclesiensis 126: 1-36.
  • Thirring G. (1886): A Fertő és vidéke. Földrajzi Közlemények 14: 469-508.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.