A tavasz kezdetét gyakran kötjük az első virágos növények előbújásához, virágzásához, pedig az első hírnökök gyakran megelőzik őket. Még javában dúl a tél, legalábbis szerintünk, mikor februárban a kikelet reményében visszatérnek az első vonuló madarak, a seregélyek (Sturnus vulgaris) és az örvös galambok (Columba palumbus), és ezzel megkezdődik tavaszi zsongás.

Enyhébb teleken nem sokkal maradnak le a madaraktól az erdei békák (Rana dalmatina) sem. Elég néhány enyhe nap és a fagyott talaj fogságából szabadulva máris megindulnak szaporodóhelyeik felé, hogy a nőnapon már buborékfelhőként ringhassanak petecsomóik a nagyobb tócsák és a tavak vizében.

Közeli rokona, a gyepi béka (Rana temporaria) valamelyest óvatosabb, és csak néhány héttel később, a vizeket már nem dermesztő éjszakákon indul el telelőhelyéről. Az erdei béka víz alatt magányosan mormogó hímjeivel ellentétben ők csoportosan, a tavak szegélyében a víz felszínén néha hímek százai közösen, egymást váltva fújja a tubát. Nőstényeik nagy közös felhőbe rakják petecsomóikat, így néha több négyzetméter kiterjedésű összefüggő petetömeg borítja a sekély part menti vizet.

A Soproni-hegység időszakos és állandó víztereiben a márciusi és április eleji időszakban mindkét fajjal találkozhatunk. A fajok azonosításához a békákat nem is kell feltétlenül látnunk, elég, ha a hangjukat, vagy a petecsomóikat megfigyeljük, és már is tudjuk kik vették birtokba szaporodóhelyet.
A barna varangyok (Bufo bufo) is most kezdenek mocorogni, és döcögős léptekkel a nagyobb tavak felé vándorolni. A tavakban, mint két sorban felfűzött gyöngyök, április első harmadában majd ott kígyóznak petezsinórjaik a vízben álló növényzet és a behullott gallyak között.
Ebben az időszakban, ha lehet ne, autózzunk a Fehér úti-tó, a Szalamandra-tó környékén az állatok védelme érdekében.

Dankovics Róbert írása