A gyepi béka, nevével ellentétben nálunk szinte kizárólag hűvös, nedves erdőkben, hegyvidékek hűvős patakvölgyeiben, de megtalálható hegyi réteken, fenyvesekben, tőleglápokban is. Széles elterjedésű faj, a Pireneusoktól az Urálig megtalálható, észak felé Skandinávia legészakabbi területeit (Európában a legészakabbra hatoló kétéltű, a sarkkört jócskán túllépi) is meghódította, de előfordul a Brit-szigeteken is. A tőlünk északabra fekvő, hűvősebb klímájú területeken síkvidéken is gyakori. A Soproni-hegységben rendszeresen lehet találkozni vele.

Hosszúsága a 10 cm-t is meghaladhatja, sokszor a hímek is igen tekintélyes méretűek. Hátsó lábai az erdei békáénál szemmel láthatóan rövidebbek, térdben előrehajtva a bokaízület szemmagasságig ér. Mellső lábai – különösen a hímeké – rendkívül erőteljesek, a hátsó lábakhoz hasonló vastagságúak. Orra két hazai (erdei béka és mocsári béka) rokonánál lekerekítettebb. Alapszíne barna, de ez szürkés, sárgás vagy vöröses árnyalatú is lehet. Hátán feketés foltok, vagy az alapszínnél sötétebb márványozottság is megfigyelhető. Halántéksávja nem mindig olyan kontrasztos, mint rokonaié, benne a szemhez hasonló méretű dobhártya a szemtől távolabb látható.

A gyepi béka az egyik legkorábban előbújó kétéltű fajunk, március elején-közepén jelenik meg. A hímek általában a tavacskák melegebb sarkait foglalják el, két belső hanghólyaggal felerősített, alacsony frekvenciájú morgó hangjuk messze elhallatszik, akár a víz alól is. A nőstények is a tó azonos részén petéznek, petéiket más nőstényekéhez tapasztják. Egy-egy petecsomóban, mely az erdei békánál szabálytalanabb alakú, akár 4000 pete is lehet. Az ebihalak az erdei békákénál valamivel karcsúbbak, farokzászlójuk nem foltos. Hasuk többnyire már ekkor sötétebb, mint rokonaiké. Az átalakult kisbékák június táján hagyják el a vizet, az erdei fiataloknál kisebbek, hátsó lábaik rövidebbek, orruk tompább. A gyepi béka kora tavasztól (március) késő őszig (időjárástól függően október vége-november, vagy akár december eleje) aktív, kövek, farönkök alatt, mély avarban, patakmederben elrejtőzve, de akár tavak iszapjában is áttelelhet.

Az idei száraz tavasz, immáron harmadik éve, nem igazán kedvez a kétéltűek szaporodásának. A faj szaporodásához szükséges kisebb, halmentes tavak, pocsolyák gyorsan kiszáradnak. A klímaváltozás mellett nálunk elsősorban a szaporodóhelyek (Szalamandra-tó, kisebb tavak, pocsolyák, patakok menti vízállások) környékén a közlekedő gépjárművek fenyegetik. A patakmedrekben randalírozó kvadosok ezerszám pusztítják el a petéket és az ebihalakat.

A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.