Temetjük a telet?

Talán még kicsit korai ezt kijelenteni, de az elmúlt hetek kifejezetten meleg időjárása miatt számos kora tavaszi növény kihajtott és virágzik már. A tavasz egyik első hírnöke a beszédes nevű, védett téltemető (Eranthis hyemalis). A boglárkafélékhez tartozó gumós növény általában februárban és márciusban virágzik, de idén már február elején teljes virágzásban találtuk a sopronkövesdi Agg-hegyen. Apró termetű, 3-4 cm átmérőjű, csúcsálló virágai messziről észrevehetők. A virágok alatt jellegzetes, örvösen helyezkedő, szeldelt gallérozó fellevelek láthatók. Mérgező!

Téltemető

Európában őshonos, eredetileg Franciaországban, Olaszországban és a Balkánon fordult elő, de viszonylag korán betelepítették a Kárpát-medencébe és mára számos helyen, főleg gyertyános-tölgyesekben elterjedt. Apró érdekesség és ellentmondás, hogy ez a behurcolt faj, hazánkban védett természeti érték.

A téltemető Sopron környékén számos helyen (pl. Botanikus kert, Fehér úti tó északi oldala, Fertődi kastély melletti park) előfordul, de legnagyobb állománya Sopronkövesden él az agg-hegyi Szent László kápolna mellett. A falu fölé magasodó domboldal a téltemető nélkül is megér egy sétát a kápolna és a kilátás miatt. A kápolna a XVIII. század első felében épült, a kis, dongaboltozatú épületet többször renoválták, átalakították. A környező területeket az elmúlt években rendezték, a látogatókat rendezett környezet, tűzrakóhely és padok várják. A csodálatos kilátásba csak a helyi szélerőmű park hatalmas tornyai rondítanak bele (biztos van, akinek tetszik). A parkban elhelyezett szobrok helyi és felvidéki fafaragók (Kottrik Zoltán, Varga Norbert) munkái.

A téltemető néhány tíz méterrel odébb, egy egykori kőkereszt/szobor talapzata körül él kb. 1000 négyzetméteren. Valószínűleg eredetileg a kereszt mellé ültettek néhány tövet és innen szaporodott el. A fenyőelegyes gyertyános-tölgyesből a tél folyamán kivágták a fenyők nagy részét, ami önmagában nem lenne probléma, hiszen nem idevaló, de a megnyílt erdőben a megerősödő erdei aljnövényzet és a borostyán elnyomhatja az apró növényt. A talaj bolygatását nem kedveli, könnyen eltűnik a területről (pl. vaddisznó). Valószínűleg a helyi lakosok is kedvelhetik a téltemetőt, hiszen az út melletti pincesoron többfelé megtelepítették.

Virágszőnyeg az erdő szélén (2020. január 9.)
Téltemető

Temetjük a telet?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.